A MegaDance Rádió a MAHASZ és ARTISJUS társaságoknál bejegyzett internetes rádió.
2004. Novemberében jött létre. Jelenlegi formájának alapjait DJ DNS – DJ Easy segítségével – hozta létre.
Kezdetben, pár órában kizárólag zenét – legfõképpen Trance és Dance stílusban – “sugároztunk” 2-3 hallgató részére. Majd hallgatók és amatõr DJ-k is egyre többen csatlakoztak hozzánk. Ennek köszönhetõen 2006 márciusában a rádió vezetése úgy döntött, hogy megpróbálja megújítani és színesebbé tenni mûsorait. Büszkék vagyunk arra, hogy pár órás zenei blokkal induló rádiónk mára 24 órás mûsoridõvel és bõvülõ zenei palettával rendelkezõ rádióvá vált. Ahol megférnek egymás mellett a ma népszerû zenei stílusok és a 70-es, 80-as, 90-es évek zenéi is egyaránt; mint ahogy az eredeti mellett mixelt, remixelt változatban vagy akár megamixek (Itt találsz párat: Mixek) formájában is hallgathatja mindenki saját kedvenceit.
Rádiónk folyamatos megújuláson megy át. Próbálunk minél több szerkesztett mûsorral szórakoztatni Benneteket, amelyekben reményeink szerint megtalálhatja mindenki a saját stílusának megfelelõ zenéket.
A zene szeretete köt össze minket. Célunk, hogy ezt megmutassuk az embereknek, és megszerettessük az igényes zenét Mindenkivel, valamint hogy kiérdemelten használhassuk szlogenünket:
“MegaDance Rádió – Ne Hallgass Másra!”
Köszönetet szeretnénk mondani Minden Embernek, aki segíti munkánkat és támogat minket abban, hogy elérhessük céljainkat.
Nem utolsó sorban Köszönjük Neked Kedves Hallgató, hogy minket választottál! Kellemes rádióhallgatást és kikapcsolódást kívánunk!
info@megadanceradio.eu